Webhelyünk cookie-kat használ, melyekkel a legjobb böngészési élményt biztosítjuk. A használatával Ön hozzájárul ezekhez.

Az oldal/honlap szerkesztőjéről:

aggod

Gyermekkorom óta szeretek emberekkel foglalkozni, tenni értük, ill. szeretem a járművezetést.

A jogosítvány megszerzése óta rengeteget vezettem. Közben észrevettem, hogy Sok a baleset! Többek között emiatt döntöttem úgy, hogy  közlekedésre neveléssel, ill. járművezető képzéssel kívánok foglalkozni.

Okleveles autógépész üzemmérnökként, ill.  közlekedési műszaki tanárként kezdtem ezirányú munkámat a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Szakközépiskola tanáraként.

Több mint 30 éve oktató, iskolavezető, vizsgabiztos, ill. utánképzési foglalkozásvezetőként is ténykedem, eleinte a Sz-Sz-B megyei Gépjárműközlekedési Tanintézet általános igazgató helyetteseként, ill. oktatójaként. Közben a Közlekedés Főfelügyelet szakfelügyelője is voltam, országos hatáskörrel, ill. jogosultsággal.

A rendszerváltás új fejezetet nyitott számomra is, így mintegy 10 évet teljesen más területen töltöttem. 2001-ben  tértem vissza a járművezető képzéshez, s hoztam létre Budapesten  az "AGGOD AUTÓSISKOLA"-t. 2006-tól vizsgabiztosként, ill. 2008-tól utánképzési foglalkozásvezetőként végeztem, ill. végzem munkámat. Közben az Autóklubnál vezetéstechnikai tréningeket vezettem.

Célom mindig ugyanaz maradt:

  • magabiztos járművezetők képzése, a közlekedési gondolkodás fejlesztése, népszerűsítése,...

Munkám során fedeztem fel alapvető problémákat. Mindenki gyorsan szeretne jogosítványhoz jutni - így sokan kerülnek ki a forgalomba úgy, hogy

  • nem rendelkeznek a balesetmentes vezetéshez szükséges elméleti és gyakorlati ismeretekkel,
  • nem ismerkednek meg a közlekedési gondolkodással, logikával, a vészhelyzetek kezelésével,
  • zömében túl fiatalon szerzik meg a vezetői engedélyt, anyagi vagy egyéb okok miatt, csak sok év elteltével kerülnek a volán mögé, közben elhanyagolják Kresz, és vezetési tudásuk szinten tartását, stb.

Mindez bizonytalan vezetést, rengeteg problémát, és sajnos balesetet eredményez. Ne felejtsük el: - az autóban a pénzünkkel és emberi életekkel játszunk - ne vegyük könnyedén, ne tekintsük játékszernek! Egy kisebb törés sem úszható meg 50, vagy éppen 100 ezer forint alatt, nem is szólva azokról a lelki és testi sérülésekről, amelyeket a rutintalan, bátortalan vezetésből eredő baleset okozhat. Az ilyen helyzeteken szeretnék segíteni.

Ezért ma már főleg jogosítvánnyal rendelkezők továbbképzésével foglalkozom, olyanokkal, akik nem érzik megfelelően magabiztosnak, gyakorlottnak magukat ahhoz, hogy nyugodt szívvel üljenek a kormánykerék mögé, vagy szerezzenek rutint, akár Budapesten.

E folyamatban előtérbe került a "C" és "D" kategóriával rendelkezők, azaz a bel-, és külföldi, személy-, és árufuvarozással foglalkozók, GKI-s képzése, melyhez kapcsolódva kiemelten foglalkozom Tachográfos oktatással, Rakomány/árukötöző-rögzítő képzéssel. Mindezt kiegészítik a KRESZ aktualizáló, Bírságmegelőzési képzések, az éves SOFŐR OKTATÁSOK, munka-tűz-balesetvédelmi oktatások...

Mindig is szívesen foglalkoztam emberekkel, s osztottam meg velük tapasztalataimat, segítettem eligazodni őket ebben az egyáltalán nem könnyű, néha kiismerhetetlen világban. Kérem, ha szeretné igénybe venni Ön is szolgáltatásainkat, hívjon vagy írjon.

Ne feledje: TANULNI SOHASEM KÉSŐ!
......................................................................................................

Elérhető vagyok emailban:

This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. vagy

telefonon: +36-70/604-6167 (ha nem tudom fogadni hívását, kérem hagyjon üzenetet, vagy írjon SMS-t)

Előzetes egyeztetést követően személyesen találkozhatunk állandó oktatási helyszínünkön:

Zuglóban, a HUNGÁRIA IRODAHÁZBAN, vagy bárhol az országban, legalább 10 fő jelentkezése esetén.

 

1146 Budapest, XIV. Hungária krt. 140-144. (a Zuglói Vasútállomásnál.)

.

Üdvözlettel:

Aggod Mihály

közlekedéspedagógus, utánképzési foglalkozásvezető